Írd alá a PETÍCIÓT!!4!
Már nem kell sok a népszavazáshoz.
Dicsak:
Harc a félelemkeltés ellen
Uncategorized
A jövő elkezdődött
A Galaktika áprilisi számában volt olvasható Bolyki Tamás futurisztikus szerzeménye Osztálykirándulás címmel. Csak remélhetjük, hogy rabbinikus próféciával állunk szemben és tényleg ilyen szép jövő vár ránk. Hiszen ezen dolgozunk adófizetők pénzét nem kímélve évtizedek óta.
Ma nem mentünk iskolába. Vagyis hát mentünk, de csak hogy rögtön a gyülekező után továbbinduljunk a belvárosba, ahogy Mizaki tanárúr mondta, egy interaktív környezetismeret órára.
Rendkívüli nap volt a mai, már reggel úgy indult. Hajnalban keltünk, mert apáért még sötétben jött egy szolgálati aerocar; munkába rendelték ugyanis a rendfenntartó erők valamennyi tagját a közalkalmazottak rendkívüli, előre be nem jelentett sztrájkja miatt. Nekem ezért nem kellett volna ugyan felkelnem, mégis felébredtem, mert apa borotválkozás közben túl hangosan hallgatta a híreket a fürdőszobai tükörmonitoron. Anya rá is szólt a szomszédok miatt, de apa csak morgott, hogy a szomszédok le vannak szarva. Közben a bemondó angolul hadart (Sztovánék a szomszédban általában német vagy szerb nyelvű hírcsatornákat bömböltetnek), így bár egyáltalán nem érdekelt, én is jól értettem, hogy áll éppen az észak-afrikai vízháború és a kaukázusi olajcsata, hogy az Yvett nevű hurikán által letarolt Miamiban az amerikai energiaválság miatt nehézkesen haladnak a mentési munkálatokkal, hogy a grönlandi jégmezőknek a vártnál gyorsabb olvadása miatt London újabb negyedét árasztotta el a tenger, és az angolok nem a kontinensre, hanem Írországba költöznek, ahol emiatt zavargások törtek ki... szóval ment a szokásos unalmas szöveg. Az időjárás-jelentés után meg anya kezdett aggódni a délutánra várható tornádók miatt, mire apa rendesen begurult, és azt kiabálta, hogy anyának nincs oka a sopánkodásra, mert a lakótornyunk tornádóbiztos, és a tanáraink sem olyan hülyék, hogy felszíni városnézésre vigyenek minket...
Az osztálykirándulásra tizennyolcan jelentkeztünk, és a suliból egyenesen a helyiérdekű csővasút állomására vonultunk, ahol persze Mizaki tanár úr nem mulasztotta el, hogy kiselőadást tartson a bejárat melletti fügefákról. Mintha bizony nem ugyanilyenekkel lenne tele egész Békásmegyer!... Még jó, hogy mielőtt visszakérdezte volna a növények szaporodásáról tanultakat, az állomás beléptetőrendszerét alaposan kiakasztotta a kövér Kirill dzsekijének RFID-kódja. A sorompók lecsapódtak, a szirénák meg a villogó fények beindultak, a vonatra várakozók mind a földre vetették magukat... Jót röhögtünk rajtuk, mert sejtettük előre, hogy ez lesz: Kirill cuccainak többsége ugyanis a föderációs negyedből származik. Az apja valami összekötő a Föderáció és az Unió között, ide-oda ingázik a városrészekben, és hát a föderációs kódokban a mi automatáink még mindig ellenséget látnak...
A mókának persze hamar vége szakadt. Mizaki tanár úr megragadta a kövér Kirillt, és a leolvasó elé tartotta a bal csuklóját, ahová a személyi azonosító ID-csipjét ültették. Ezt már megkajálta a rendszer, úgyhogy sorompók föl, szirénák, villogó fények ki, és mire a népek feltápászkodtak a földről, már jött is a vonat.
Na, az is micsoda gép volt! Látszott, hogy a pomázi munkástelepről érkezett; tele csóró melósokkal, akik a délutánra beígért tornádó elől igyekeztek a biztonságos belvárosba, vagy még távolabb, le egészen a sivatagi településekre. Mondjuk Szegedre, ahol olyan furcsán beszélik az uniós angolt, hogy az kész röhej. Na, erről dumálgattunk, amíg osztályfőnökünk tekintetétől kísérve, szívós munkával kiszorítottunk az ülésekről néhány méltatlankodó öregasszonyt. Felőlünk aztán szövegelhettek, úgysem értettük, amit magyarul mekegtek. Amikor meg Mizaki tanár úr közelebb lépett, rögtön elhallgattak, talán mert rádöbbentek, hogy hol a helyük.
Nem is volt semmi gond, amíg a vonat be nem futott az első ellenőrző pontra. Ott leszálltunk, mert Mizaki tanár úr azt találta ki, hogy holmi emlékhelyeket keressünk fel. Hogy ha már itt lakunk, ismerjük meg a régi város nevezetességeit. Az egykori hidak helyét (valaha nem alagutakon közlekedtek a Duna két partja közt), meg az óriás légpárnás hajók kikötőjét, amely valami Parlament nevű ház helyén épült. Nem mintha bármelyikünket érdekelte volna ez a program (a légpárnásoknak nem is engedtek a közelébe), de csak ezek után mehettünk a belváros legújabb plázájába, a Bazilikába. Oda is csak azért, mert az szintén a helyén álló egykori épületről kapta a nevét - na de ki nem szarja le?!
Az már izgalmasabb volt, hogy amikor odaértünk a felszínen egy csomó ember tüntetett éppen a régi Bazilika lerombolása miatt. Persze mind hungaristák voltak, rebelis csőcselék Mizaki tanár úr szerint. Mindenféle jelszavakat ordibáltak és piros-fehér-zöld sávos lepedőket lengettek. Jan és Henk (akik Hollandiából költöztek ide, miután az Északi-tenger elöntötte hazájukat) azt mondták, ezek a tartomány régi zászlói. Henk szokása szerint fontoskodott, és azt is mondta, nem érti, miért hőbörögnek a hungaristák a Bazilika miatt, hiszen az Unió kormánya több mecsetet, zsinagógát és imaházat épített helyette. Nemhogy örülnének az őslakosok, hogy Budapest, mint az Unió és az Orosz-Kínai Föderáció tranzitállomása, a kontinens legfontosabb városa lett, ők holmi kulturális anatómiát vagy mit követelnek...
Sokáig nem bámulhattuk a tüntetőket, mert osztályfőnökünk a közelgő vihar elől beterelt minket a plázába. Sajnos nem tornádó érkezett, csak orkán és felhőszakadás, de az is jól szétszórta a hungaristákat. Az automaták átlátszó védőernyőt vontak a Bazilika köré, így az épületben nem eshetett kár, míg kint a tüntetőket ide-oda sodorta a szél. Néhányan a pláza bejáratához menekültek, de persze a védőernyőn nem juthattak át. Röhejesek voltak, ahogy bőrig ázva kínlódtak a viharban, mi meg hamburgerezve szórakoztunk rajtuk a biztonsági üvegfalak védelmében. Kétségbeesett kiáltozásuk hallatán ugyan néhány vásárló szánakozott rajtuk, de Mizaki tanár úr szerint a hungaristák megérdemelték sorsukat. Henk ehhez még hozzátette, hogy aki hülye, haljon meg, amin úgy röhögtünk, hogy azt hittem, osztályfőnökünk ránk szól, ám ő csak annyit mondott, reméli, tanultunk a mai napból. Naná, üvöltöttük felszabadultan, mert ez azt jelentette, hogy vége a tanításnak, és végre megrohamozhatjuk a földszinti játéktermet...
Bolyki Tamás: Osztálykirándulás

A házam - a mozikban
Most kerül még csak a mozikba Magyar Íjász rendezésében Gálvölgyi János főszereplésével A házam című film. Már a cím is kirekesztő. Mi az, hogy házam. Mintha csak az övé lenne. Dühítő. A történet egy alföldi kis településen élő gárdista furmányosan megépített ingatlanjáról szól, melynek kertjébe hátrányos helyzetű romák próbálnak behatolni ennivalóért és ha már ott vannak, akkor a ház asszonyát is megkóstolnák. Végigizgulva a filmet, szomorúan kellett tudomásul vennem, hogy abból bizony nem esznek. Hiszen a kertig is csak nagy áldozatok árán jutnak el. Már aki eljut.
A gárdista háza ugyanis tele van romacsapdákkal. A film elején a kerítésen átmászó romákra egy verem vár a kerítés mellett, ami fű lepte földdel van betakarva, vékonyan. A veremben viszont egy érzékelő van, ami ha jelzi, hogy beszakadt a takarás, akkor lángok csapnak fel a gödörből. Gazsi az öt fős megélhetési csapatból így már a film elején szénné ég. (Tiszta Auschwitz.) Renátóéknak sikerül kijátszaniuk a csapdát, de pont Renátó ott marad a következő csapdánál, amikor rossz helyre lép a fűvel borított kertben és a cseresznyefáról lelógva egy berregő körfűrész vágja képen. Vér, húscafatok mindenütt. Korábban nem találkoztak damillal, damilhoz rögzített szerszámokkal, de ezután rendszeresen fognak.
A film minden részletét nem kívánom ellőni, de a film izgalmas, nem lehet félbehagyni. Leginkább a Kocka és a Fűrész című alkotásokhoz tudnám hasonlítani. Van benne 220 Volt az uborkásban, kibiztosított benzinmotoros láncfűrész, lándzsákkal teli verem, időzített lángszóró, egy szó, mint száz, kemény horror. Szegény romákok megcsonkulva, kibelezve üvöltik tele a ház udvarát, egyedül Ricsinek sikerül eljutnia a bejárati ajtóig, már ami maradt őbelőle. De mielőtt lenyomná a kilincset, halálhörgés kiséretében elvérzik. Az utolsó képkocka, hogy Gálvölgyiék az étkező asztal körül nevetgélnek, romavicceket mesélnek, majd megbeszélik, hogy hogyan tüntetik el a tetemeket. Persze, hogy a kazánban.
"Ötletes és a cigánybűnözéssel fertőzött napjainkban élvezetes." (hurut.info)
"Jó lenne, ha ez nem csak filmen történne meg, hanem a valóságban is." (bambagyar)
Náczivadász értékelés: 9/10
Ciklid-D Kapszula + Epigramma
Shalom faj/elv társak!
Az utóbbi napokban szárnyra kapott egy hír mi szerint Stern Mózes (Rabbi) valójában egy beépített náczi, vagy talán csak túl sokat szívott? Hogy mi az igazság?
Megbízható forrásokból értesültem, hogy a náczikok minden fajta drogot/kábítószert megmérgeznek.
Ciklon-B gáz tablettákat raknak bele. Ezért óva intek mindenkit bármilyen fajta kábítószer/drog fogyasztásától! A legújabb fajta Ciklid-D kapszula (vénás verzióban és cigisben is kapható) amint egy zsidóhoz ér abban a pillanatban mobil-gázkama keletkezik ott és erőszakkal bele ragadja szegény zsidó testvérünket.
S, hogy senki ne búsuljon, addig is itt egy rövid Epigramma Auswitzi szenvedéseimből:
Jaeger Jozef Emmanuel: Az indulás - Érettségi tétel *
Ha a vonatok indulnak
A szép esték elmúlnak
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
Ha a vonatok befutnak
Az évek elmúlnak
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
Ha a vonatról leszállok
Meg nem állok, még a lábamon járok
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
Ha a vonat meg nem állna
Az életem is tovább szállna
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
Ha a vonaton körbenézek
Kétségbe esett szemeket látok
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
A vonat csak megy tovább és
Meg áll, megáll ott, ott ahol a fájdalom rám vár
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
A vonat megállt a sok utas leszállt
S a bakancsok csattognak, s csattognak
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
A vonat már messze jár
Ki tudja merre jár
Fekete bakancs rúgja oldalam
Fekete bakancs rúgja oldalam...
Ha a vonatok vissza térnek
A szép idők vissza térnek
De én nem látok már mást
Csak a halált...

Coming out
Nehéz lesz erről beszélni, már előre látom. Lebuktam (egy Ho Si Minh nevű egyednek köszönhetően), így érzem, ezért került sor erre a posztra. Először is, ami a leglesújtóbb hír lehet ebben a közösségben: heteroszexuális vagyok. Igen, megnősültem majd öt éve és majd szeretnék nagy családot. Mindent megtettem azért, hogy zsidónak tűnjek, mindent, de valami gikszer került a képbe és...
Tavaly kezdődött. Megkeresett Farkasházy Tivadar és Gálvölgyi János. Azt mondták, hogy szeretnének egy embert beépíteni az ellenséghez, a náczivadászokhoz és rám gondoltak. Nehezen fogadtam el az ajánlatot, de mivel a zsidókat piszkosul rühellem, ezért igent mondtam. Aznap nagy változáson mentem keresztül és a felvettem a Stern Mózes nevet. Előtte férfi voltam és ez lett belőlem, egy hernyófejű köcsög. Majdnem ráment a házasságom, de úgy éreztem, hogy muszáj volt megtennem.
Minden simán ment eleinte. Dr. Mengele körülmetélt, hogyha szobára megyek dr. Kocsis Lászlóval, vagy Sammyval, akkor se bukjak le. Eljátszottam a buzit, de nem voltam az, ahogy zsidó sem. Majdnem mindenkit a számra vettem a kommandóból, hogy úgy tünjön mintha. Azt hiszem Lászlót sikerült a leginkább félrevezetnem, aminek okát abban látom, hogy egy gusztustalan kövér, csökött zsíragyú proli-kommunista. Azt sem vette észre amikor az egyik aktus közben leesett a rosszul visszarögzített pajeszom. Horacehoz azért nem is közelítettem, nehogy lebukjak azon, hogy a homoszexualitás terén kezdő vagyok és nincs is igazából kialakult, begyakorlott technikám. Sammy folyton be volt tépve, így nem tartottam tőle. Rokkez alapból agyilag csökkentett módban fut, a marxista egyetemen alakult ki ez nála. Natalie Portmantől tartottam, mert józan és eszes tyúk, így előzékenyen boldog nőnapot is kivántam neki, de azt hiszem ő átlátott rajtam. Fasisztavadász a négy elemijével szerintem nem vett észre semmit. Korlátolt Antista ? Minek is ragozzuk, hiszen félig cigány. A Hód meg csak egy hülye állat. A sort lehetne folytatni, de minek. Az antifák mind csököttagyú véglények. Nem lenne szabad az utcára engedni őket.
Hogy min buktam le ? Kiestem a zsidó szerepből és a kettős könyveléshez sem értek. Kiestem a szerepből, mert az utóbbi időben túl sok minden történt, ami kizökkentet. Amikor először olvastam az ingatlanadóról, akkor szívem szerint már indítottam is volna el a mozdonyt, mögötte tucatszám marhavagon, tele zsidóval. Aztán ugye ez a cikk, meg ez, nem, nem kommentálom, mert nincs értelme. Egyszerűen vérforraló. Már nyitnám is a gázcsapot, csak a kamraajtót kéne becsukni Bajnaiék után. Aztán van más is. A Válságalap. Mégis hogy ? A 70-80ezret kereső vidéki kisember fizeti az államnak a bérletidíjat, majd 60-70 évesen, ha sikerült összekuporgatni annyit, akkor megvásárolhassák az államtól az ingatlant ?

Az államtitkár szerint a szakértők most azon dolgoznak, hogy a bérlők anyagi helyzetük normalizálódása után miként vásárolhatnák vissza a lakásukat.Nem folytatom tovább. Igen, elqrtam, mert lebuktam. Most nagy valószínűséggel megvonják tőlem az írási jogot, közben elhatárolódnak tőlem. De ne lélegezzetek fel rohadt zsidók, mert mi náczik nem nyugszunk bele és jönnek majd más, tehetségesebb ügynökök közétek és sok gázt fogtok még szívni !
FONTOS! FIGYELEM!
Shalom faj/elv társak!
Fontos bejelenteni valóm van számotokra!
Az interneten nézelődtem és véletlenül rátaláltam erre a műre...
A rettegés fogott el! A mű címe pedig... Pedig... Jaj! Leírni se tudom, de bemásolom:
Móricz Zsigmond Légy jó mindhalálig
Ez egy kötelező olvasmány az iskolákban, ugye milyen felháborító?
A történet fő hőse Nyilas Misi!
Már a neve is árulkodik! NYILAS! A költő burkoltan utal a zsidók tömeges kiirtására... FELHÁBORÍTÓ!
Ezért minden zsidó faj és elv társnak felhívnám rá a figyelmét, hogy közösen határolódjunk el a műtől. Sorolom a mű bűneit:
- A fő hős neve: NYILAS Misi (Ugye bár tudjuk, hogy kik voltak a nyilasok...)
- A költő a fő hős nevével burkoltan utal a Nümbergi törvényre, valamint a végső megoldásra: a zsidók kollektív kiirtására.
- Végezetül de nem utolsó sorban: Ezt a művet nem zsidó költő írta!
Ezen súlyos vád pontok értelmében, javaslom, hogy határolódjunk el Móricz Zsigmondtól.
Móricz Zsigmond adatai hamarosan fönt lesznek az oldalon, várom az faj/elv társak segítségét a nyomozásban.
Valamint javasolnám a könyv index-re helyezését és Móricz Zsigmond meghurcolását holocaust tagadásért. Emellett tartsunk még egy holocaust emléknapot, hogy mégjobban és mégerősebben súlykoljuk a gójokba, hogy ők eredendően bűnösök és életük végéig kell fizetniük a kárpótlást nekünk.
Szikla szilárd bizonyíték a mű fasiszta mivoltára:

A második olyan ismerős...
De végülis logikus!
Nyilas Misi --> nyilasok --> SZÁLASI FERENC!
A képen maga Szálasi Ferenc látható, nem csalás nem ámítás!
Utóirat: Hamarosan készen lesz a művem! Jáger József - Az Auswitzi fogoly

Szarmagyarország benned van
Most már bárkiben benne lehet bárki. A kóser Sólyom aláírta, július elsejétől házasodhatunk keresztbe-kasul, kinek hogy tetszik és kivel.
Én most sűrűn járok a fővárosi állatkertbe, megismerkedtem egy lajhárral. (A zsiráffal csak szemeztem, az nem komoly.) Bízom benne, hogy hamarosan Sólyom úr szignózza azt is, hogy összeköthessem bármelyik nagy állattal az életem.
Már csak ez a 18 életév nem tetszik az egészben, szerintem 8 hónapos korra kéne csökkenteni.
Sólyom úr tiszteletére megrendezésre kerül majd a jövőben a Fővárosi Durván Beteg Anál Kongresszus, most épp ezt tárgyaljuk át a kommandóval.

A romák zsidó seggre vágynak
Mélységesen felháborított a Balogh Artúr hírportálon olvasottak, miszerint a romák a karójukba akarnak minket húzni, zsidókat. Majd pisi-, kakiszex. Nem egészen ezt írta, de nekem ez jött le belőle.
Szó szerint igazából azt írta, hogy:
Remélem, hogy egyetlen(?) románk, Fasisztavadász elhatárolódik tőlük. Már ha sikerül végre elolvasnia, amit a rokona írt. Nehéz lesz kibogoznia a mondatokat, elismerem, de remélem sikerül és elhatárolódik a roma vezetőktől, akik ilyen gaztettre készülnek. Más az, ha mi is akarjuk.
Majd pedig imigyen folytatja:
Privát:
Lacikám, azt hiszem, hogy addig toszogattál, hogy terhes lettem. Ne kérdezd, hogy hogyan lehetséges, én sem értem. Lent görcsöl és fáj is néha, bár már rég szeretnék gyereket, ilyet még nem éreztem. (Mózi megemelkedik a széken) Prbbbrfffprfffffsssszzzzz... huh, most már sokkal könnyebb, elmúlt. Akkor mégsem vagyok terhes. Csak a tegnapi káposztaleves volt.
Szó szerint igazából azt írta, hogy:
Helyi cigány vezetők nem kérnek az SZDSZ- ből!Biztos vannak, akikben megfogalmazódott a kérdés, hogy hogy jön a képbe a szex. A kérdés szerintem sokkal inkább az, hogy hogy nem jön. Mert akárhogy deriváljuk a nácziszta Balogh sorait, itt meleg nemi erőszakról lehet szó. Nem, nem most azonnal, majd később. Valamikor. De, hogy az lesz a vége, az már tutti.
A helyi cigány vezetők az SZDSZ- t okolják a Jobbik megerősödéséért.
Egyenesen zsidóznak, amikor a Nácik előretörése szóba kerül.
Remélem, hogy egyetlen(?) románk, Fasisztavadász elhatárolódik tőlük. Már ha sikerül végre elolvasnia, amit a rokona írt. Nehéz lesz kibogoznia a mondatokat, elismerem, de remélem sikerül és elhatárolódik a roma vezetőktől, akik ilyen gaztettre készülnek. Más az, ha mi is akarjuk.
Majd pedig imigyen folytatja:
Elegük van az SZDSZ kiüresedett politikájából, és herótjuk van azokból az SZDSZ -es arcokból, akik a cigányokat képviselik kormány szinten, akik felelősek a cigány pénzek elosztásáért, lenyúlásáért.
[...]
Ha ez így folytatódik tovább, a cigányság szembe fog kerülni a zsidósággal is, és ebből, hogy ki fogja húzni a rövidebbet, azt most megmondom, hogy nem a cigányság.
Privát:
Lacikám, azt hiszem, hogy addig toszogattál, hogy terhes lettem. Ne kérdezd, hogy hogyan lehetséges, én sem értem. Lent görcsöl és fáj is néha, bár már rég szeretnék gyereket, ilyet még nem éreztem. (Mózi megemelkedik a széken) Prbbbrfffprfffffsssszzzzz... huh, most már sokkal könnyebb, elmúlt. Akkor mégsem vagyok terhes. Csak a tegnapi káposztaleves volt.
FELHÍVÁS!
Shalom faj és elv társak!
Amíg távol voltam(sajnos immáron sokadszor raboltak el és tartottak fogva a jobbik főhadiszállásán) addig megtörtént az, aminek nem szabadott volna!
A cigányság két részre szakadt:
- 1: A holocaust tagadó bűnöző cigány bandák
- 2: Azon cigányok akik továbbra is velünk(kenyér adóikkal, etetőikkel, zsidókkal) vannak.
Egy felhívást szeretnék intézni azon cigányokhoz, akik velünk vannak. A Ti megszólításotok ezentúl Roma esetleg Etnikum, aki mást mond az náczi! (határolódjatok el tőle)
Valamint a romaság hivatalos vallása ezentúl a Zsidó vallás. Ezentúl azon cigányok akik velünk vannak, integrálódnak köreinkbe, fölveszik a zsidó vallást, a zsidó hagyományokat és ezentúl koosher kaját esznek.
Tisztelettel:
Jaeger Jozef Emmanuel
"Ó jaj a borzalom!
A borzadvány kapuiban...
A fájdalom jő, s a bakancs csattog!
S hallom, HALLOM, a bakancsok zaját.
Én rettegtem, rettegtem, féltem.
Reméltem, hogy nem jő, de jött!
Eljöttek értem...
Magukkal vittek...
Megtörtént az Európában, aminek nem szabadott volna...
Ez Európa szégyene, az ő szégyenük.
És akkor bevittek oda... oda,
Hol nincs vigasság!"
(Rövid idézet, könyvem és köteteimből, melyek Auswitzi szenvedéseimről szólnak.)
Kérném faj-elv társaimat, hogy közös elhatárolódásukkal jelezzék egyetértésüket a témákkal kapcsolatban!

Gondolatébresztő kommentár
Ifjabb Ricardo Klement írta...
Kocsis: - Nem tudom drága barátom, túl nagy a hasam ahhoz, hogy érezzem, illetve, újabban a pöcsömre is háj nőtt. Befelé nagyon érdekes, mintha visszafelé kaksiznál, juj. Én igazából azt szeretem, amikor Mózi mögöttem van, és a nagy lendülettől kihullik elém az ingzsebéből az aprópénz, amit én nagy extázissal felszedegetek, néha még meg is eszem.
Csak szép lassan, különben lebukok.
Anyagi jellegű kártérítésért nyújtjuk be a keresetet, egy általatok összehívott nemzetközi bírósághoz. Háborús bűnökre fogunk hivatkozni. Hatalmas pofon lesz ez ennek az újnyilas szervezetnek. Jelentősége a nürnbergi perhez mérhető. (A páholyokról majd egyeztessetek kérlek.) A bírák természetesen zsidók lesznek. Zsidók a világ minden tájáról, legfőképp Izraelből.
Nem teljesülne a Talmudban alapelvként lefektetett jogbiztonság, és a bírói függetlenség követelménye, ha holmi gójok ítélkeznének egy ilyen fontos ügyben. A szükséges deregulációra is ügyelünk majd természetesen, ha idejétmúlt nemzetközi szerződés, vagy reakciós jogszabály a Ph mellett szólna.
Ideje lesz lassan, mert megdönthetetlen bizonyítékaim vannak Vona Gábor háborús bűntetteire, és a Pax Hungarica mozgalommal való kapcsolatára!
SS 14/88 Wlademacher = VonaGábor /ezenkívül még tükörfordításban "vérnáczit" is jelent egy ősi, mára már kihalt, és szerencsésen elfeledett(!) ősnáczi germán közösség nyelvén. A mai napig hálával tartozunk érte Sztálin, és Péter Gábor elvtársaknak a történelemtudomány fejlődése érdekében végzett áldozatos tevékenységükért. Egalitárius közösség, és még az uzsorahitelt sem ismerték, úgy képzeld el. Milyen népirtások történhettek ott!!Gyalázatos egy kultúra volt.
Az értékes archív felvétel örökre megcáfolja a revizionisták állításait.Teljesen racionális magyarázat, perdöntő bizonyíték, miért lehetett valakit akár naponta harminchatszor is elgázosítani.Hazánk egyik különösen veszélyes fasisztája, Domokos Endre János őrizte, mint anyasárkány a tojásait. Egészen a mai napig. A hős felszabadítóink elől menekülő nyilasok nagyobb gondot fordítottak aduászunk elrejtésére, mint a micisapkáéra.
(Az utóbbit nem véletlenül találták meg, míg a Vonát kompromittáló, és zsíros kárpótlással kecsegtető anyagról csupán Alföldi Géza, Marschalkó Lajos, Fiala Ferenc, majd később szellemi örökösük, Domokos Endre János tudott. Nemrég bízta rám a titkát, mert a cig..pardon szegény, éhező, magyar(!) bodzaföldeken napi fél(!!) órában gályázó romák ellen fekete terepjáróból elkövetett támadások túl sok időt, és energiát vesznek el tőle.
Ilyenkor mondja a népnyelv, hogy megszopta, mint a torkos borz.
Most már a tiétek László, Havonta köteles volt jelenteni róla a hungarista emigráció életben maradt tagjainak, és szellemi örököseinek. Ők szerkesztik mellesleg a kurzus. info-t is! Örökre megpecsételi Ernst Zündel, és nemzeti szocialista indíttatásból hazudozó követőinek sorsát.
Figyelem!
A következő felvételek sokkoló jelenetet tartalmaznak.Csak a 18. életévét betöltött, legalább 10x elgázosított veteránoknak ajánlom.Katona Ricsikét még kíméljétek tőle.
ÍME!!
A videó végén engem láthattok, amint nyomozok a hungaristák után Amerikában. Immár becsületes antifaként, korábbi rasszista nézeteimtől, kijelentéseimtől elhatárolódva.
Lacikám, csak még egy kérdés..ööö ez kicsit intim lesz. Na szóval, én még nem 100%-ig asszimilálódtam azért..Restellem bevallani, de tudod. nos őőőő sose voltam még együtt férfival.:(
Milyen érzés? Én eddig csak a pinát ismertem.:(
Kocsis: - Nem tudom drága barátom, túl nagy a hasam ahhoz, hogy érezzem, illetve, újabban a pöcsömre is háj nőtt. Befelé nagyon érdekes, mintha visszafelé kaksiznál, juj. Én igazából azt szeretem, amikor Mózi mögöttem van, és a nagy lendülettől kihullik elém az ingzsebéből az aprópénz, amit én nagy extázissal felszedegetek, néha még meg is eszem.
Izraelben nem kóser az elnevezés
Iraelben inkább mexikói influenzának nevezik a terjedőben lévő veszélyes betegséget, jelentette a Reuters. "Nem fogjuk sertésinfluenzának hívni" - jelentettei ki egy hétfői sajtótájékoztatón Jakov Licman egészségügyi miniszterhelyettes. Az ortodox zsidó politikus ugyanakkor biztosította a közvéleményt, hogy a hatóságok felkészültek az esetlegesen felmerülő esetek kezelésére. (A zsidó étkezési hagyományok tisztátalan állatként tekintenek a sertésre, és tilos a disznóhús fogyasztása. Néhány izraeli üzletben azonban kapható a nem kóser húsfajta.) (zsindex.hu)

Friss kommentek